én bűneimet, mert én bűnösnek születtem. Aztán jött egy rövid, olvasással töltött idő,
ami gondolkodásra serkentette a tömeget, ezért változtatni kellett az oktatás módján. Sikerrel állított elő a butítóipar olyan generációt, amelyiknek nincsen szövegértelmezési képessége. Az olvasás értelmetlenné vállt.
A látott képpel operáló televízió lépett a vallási sötétség helyébe. A teremtés
dogmái nem különböznek a reklámok diktálta élet ideológiától. Mindkettő távol
áll az ember valódi lététől, mindkettő az emberen kívülre helyezi az erkölcsi
értékrendet.
A megváltás párhuzamos a nyomor-határon tengődő részletre vásárolt autójával.
Mindkét eset eléréséhez kell a tekintélyelvekre épült világlátás. Óvodában kell kezdeni az agy satnyítását, mert az értelmes kérdésekre adott értelmes válaszok maguktól rávezetnék az embert a valóságra. Szén-víz-nap körforgás eredményei, és élvezői vagyunk. Ember és ember között nincs különbség ebből a szempontból, tehát a bio-kémiai lét okán termelődő javak mindenkit egyformán illetnek, nincs értelme a piaci értékrendnek. Hogy ezt ne lássuk át, ne tudjunk egyéni döntést hozni a saját sorsunkról, el kell hinnünk, hogy csakis társadalomban vagyunk képesek élni.
Ez a társadalom csakis egy vezetővel működhet, és csakis a pénz szabályozhatja.
Ennek cáfolata az a történelmi bizonyítéksor,
amit a
HATODIK PECSÉT
tár fel. Er-birodalmi nemzetek évmilliókig dolgoztak közösen a jégközi korok tudásának összegzésén, gyakorlatba illesztésén. Butítóiparunk célkitűzése mutat rá az elkövetőre. A keresztény vallás és az oktatás mögött is ugyanaz a nemzet áll.
Ez a nemzet az egyetlen amelyik saját állítása szerint sem vett részt Gea építésében. Ősi tudásunkat történelem előttinek nevezi. Oknélkülinek tekinti a hatalmas monolitokat, vallási hókuszpókuszokkal elfoglalta templomainkat, amik a vízszabályozó és vízvédelmi rendszer részei. Lassan, feltűnés nélkül fosztotta meg az embert az ivóvizétől. A 3B korában a büntető, a betegség, és a butítóipar együttesen fejtik ki hatásukat. A nemzetírtás mindenütt az állam felügyelete alatt történik. Az állami működést a pénzen keresztül a zsidóság szabályozza. Népességi arányváltozások a vízzel, a vízből készülő gáz-energia területeken látványosak. A KAZEin eljárással szabályozott területek, az osztható vizekkel ISTERekkel vannak összefüggésben . Szóösszetételben Kazahistán. A zsidóság eredetével, annak folyamatos változásaival ráláthatunk a területszerzési szándék valódi okára.
A Kazár miért turullal árasztó, megtudható a könyvből.
Jásdi Kiss Imre
Magamra nézve nem tekintem kötelezőnek az Ősi tudás tagadását, sőt döntésem értelmében azszerint élek.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése